Újszülött- és babafotózás 0-1 éves korig

Ahogy megszületik egy kis ember, mindannyiunkat elönt a féltés, óvás. Mi is ezzel a fokozott óvatossággal fényképezzük a legkisebbeket. Az újszülött-fotókon pihe-puha takarókkal kis sapkákkal, fejdíszekkel tesszük teljessé a képet. Külön figyelmet szentelünk a csöpp lábacskáknak, kezecskéknek, hiszen nem sokáig maradnak ilyen aprók! Eltelik néhány hónap, és a folyton alvó kisbaba egyre mozgékonyabb, és már visszamosolyog ránk! A fotóstúdióban is ettől a kortól egyre nagyobb a mozgás, kezdetét veszi a kúszás-mászás, és gügyögés ideje, és a ruhák, stílusok is változatosabbak lehetnek. De hiába a sok szép ruha, igazán a pelenkás, csupasz fényképek azok, amitől mindenki mosolyra fakad! Idővel egyre hosszabb időt tölt csemeténk vertikális helyzetben, az első lépések emléke pedig mindenkibe örökre beleég. Hamarosan elérkezik az első ünnep: a születésnap. E nagybetűs nap alkalmával is műtermünk örömmel várja az ünnepelteket, mert mi nem féltjük stúdiónkat az első szülinapi torta baba-módra történő elfogyasztásától sem!

Juhász Tamás

Ahogy megszületik egy kis ember, mindannyiunkat elönt a féltés, óvás. Mi is ezzel a fokozott óvatossággal fényképezzük a legkisebbeket. Az újszülött-fotókon pihe-puha takarókkal kis sapkákkal, fejdíszekkel tesszük teljessé a képet. Külön figyelmet szentelünk a csöpp lábacskáknak, kezecskéknek, hiszen nem sokáig maradnak ilyen aprók! Eltelik néhány hónap, és a folyton alvó kisbaba egyre mozgékonyabb, és már visszamosolyog ránk! A fotóstúdióban is ettől a kortól egyre nagyobb a mozgás, kezdetét veszi a kúszás-mászás, és gügyögés ideje, és a ruhák, stílusok is változatosabbak lehetnek. De hiába a sok szép ruha, igazán a pelenkás, csupasz fényképek azok, amitől mindenki mosolyra fakad! Idővel egyre hosszabb időt tölt csemeténk vertikális helyzetben, az első lépések emléke pedig mindenkibe örökre beleég. Hamarosan elérkezik az első ünnep: a születésnap. E nagybetűs nap alkalmával is műtermünk örömmel várja az ünnepelteket, mert mi nem féltjük stúdiónkat az első szülinapi torta baba-módra történő elfogyasztásától sem!

Juhász Tamás

Újszülöttfotózásról

Újszülöttfotózásról a baba kb 2-3 hetes koráig szoktunk beszélni. Ebben az időszakban alvás közben a legédesebbek a kicsik, így is szoktuk általában őket fotózni. Az alvó csecsemő szívet melengető képét a mesés kellékek, és hátterek csak még kedvesebbé teszik. Képzelj el egy ilyen aranyos fotót a kisbabádról egy hatalmas vászonképként a gyerekszoba falán! Szerintünk mindenki elolvadna tőle! A hatást csak fokozza, ha mellé teszel néhány, az apró kis kezekről, lábakról készült művészi jellegű, fekete-fehér részletképet!

Ha már ülni, mászni tud

Ahogy telnek a hónapok egyre mozgékonyabbak a babák, és kb 3-4 hónapos koruktól már óvatosan ültetni is lehet őket. Ebben a korban már édesen mosolyognak is, sőt erre motiválni is lehet őket! Az örökmozgó babákkal már kicsit változatosabb a fényképezés, igyekszünk a rendelkezésünkre álló időt (ami a gyerek türelmi ideje) maximálisan kihasználni. A különféle stílusvarációk és hátterek, a mozgás adta lehetőségekkel kombinálva sok különböző, jól sikerült fotót eredményeznek. Ha ezekkel, akár egy szép fotókönyvbe rendezve, megleped a nagyszülőket, garantált sikered lesz!

Jár a baba, jár

Lassan kezdetét veszi az igazán izzasztó munka a fotóstúdióban, hiszen egy ilyen izgő-mozgó gyerek figyelmét kell lekötni, nem kis feladat. Ó a szép újszülött-kor, amikor egész nap aludt! De mi nem ismerünk lehetetlent, ránk bízhatod ezt a feladatot! Ha pedig az első születésnapot szeretnéd felejthetetlenné tenni, látogassatok el műtermünkbe, ahol egy igazi torta-maszatolós fotózáson is részt tudtok venni! Egy ilyen vicces fényképpel illusztrált póló pedig, egy nem mindennapi karácsonyi ajándék is lehet, akár az apukának!

Babafotó galéria

VisszajelzésekEzekért a sorokért dolgozunk...

Szia Tamás, nagyon köszönjük, hogy elkészítetted ezeket a remek fotókat! Annyira jók lettek, nem is gondoltam volna – ez az én kishitűségem miatt van, és nem Neked szól :)
Még egyszer nagyon köszönjük a munkátokat, és nagyon örülünk, hogy Titeket választottunk. Azt hiszem legközelebb is eljövünk! Hátha akkor már hajlandó lesz Kristóf is többet nevetni!
 

Dénes és Andi

Most néztük meg a képeket, valami fantasztikusan jól sikerültek!!!! Nagyon köszönjük! Nem véletlenül járunk vissza Hozzátok :-)
Daniról azt hittük, hogy majd nem lesznek jó képek, mert mindig sírt, mikor nem volt cumi a szájában, és mégis, nagyon szuperek lettek!

Reni, Zoli és a három gyerek

A fényképezésen nagyon jól éreztük magunkat, nagyon kedvesek voltatok, és jó volt ilyen vidám hangulatban a fotózás. Szerintem máskor (pl. jövőre) is szívesen elmegyünk hozzátok, ha megint lesz ilyen akciótok, mert őszintén meg kell mondjam, hogy a teljes árat sajnos nem tudjuk kifizetni, mert az túl sok lenne számunkra. Bízom benne, hogy a  hírlevelet olvasva, majd találunk hasonló akciót!
Remélem, most már végeztetek a sok fényképezéssel és képretusálással és végre élvezhetitek a karácsonyt! :-)

Kinga
Időpont foglalás: 06 20 445 8595

Tudnivalók egyéni megrendelőknek

Gyakran ismételt kérdések

Milyen kortól érdemes részt venni a babafotózáson? 1 hónapos kortól 10 éves korig bárki részt vehet babafotózáson. Egyedül, vagy akár testvéreivel együtt.   Mi történik, ha kicsi babánk végig alussza a fotózást? A fotós...

23-09-2016Hasznos tudnivalók fotózáshoz

Olvass tovább...

Mire számíthatsz a fotóstúdióban?

Miután leparkoltatok a studió előtt, segítünk becuccolni. A gyerekek először alkalmazkodnak az új helyszínhez, ebben játékokkal kedves ötletekkel segítünk. Lesz egy hely számotokra, ahol a csomagokat, játékokat, ruháitokat lepakolhatjátok. Általában...

02-03-2016Hasznos tudnivalók fotózáshoz

Olvass tovább...

Hogyan készülj fel a fotózásra?

Itt olyan írásokat gyűjtöttünk össze, melyekkel azoknak szeretnénk egy kis segítséget nyújtani, akik először készülnek fotóstúdióba, vagy elsőnek vesznek részt az egész családdal vagy a gyerekekkel, babával profi fotózáson.

02-03-2016Hasznos tudnivalók fotózáshoz

Olvass tovább...

Aktuális & BlogLegyél képben velünk!

BabyZoom – Gyereklapoda 18/10

BabyZoom – Gyereklapoda 18/10


Lassan az időjárás is felveszi az őszi r…

BabyZoom – Gyereklapoda 18/09

BabyZoom – Gyereklapoda 18/09


VISZLÁT NYÁR! A suli elkezdődött – a le…

BabyZoom – Gyereklapoda 18/08

BabyZoom – Gyereklapoda 18/08


Elérkeztünk a tizenharmadik lapszámhoz, …

BabyZoom – Gyereklapoda 18/07

BabyZoom – Gyereklapoda 18/07


Így a nyár közepe felé rengeteg program …

További érdekességek...

Ajándékkupon


Egy praktikus ajándék minden kisgyermekes család számára!

Rendeled meg most:
Juhász Tamás: 06/20/ 445 8595

Időpontfoglalás

A karácsony egy kiemelt ünnepi időszak, ilyenkor átlagon felüli a fotózásra jövő családok száma. Ha Te is szeretnél ilyenkor fotózásra jönni, javasoljuk, hogy mihamarabb, akár már ősszel foglalj időpontot!
Juhász Tamás
06 / 20 /445 8595

Hol vagyunk?Megmutatjuk a legrövidebb utat a stúdiónkba

 

Gyerekfotózás időpontegyeztetés

Megközelítés

Autóval a Veres Péter úttól 1 percre. M0-ás 3 perc. Zugló, Mátyásföld, Csömör karnyújtásnyira. Tömegközlekedéssel a legkényelmesebb az 5 perc sétányira levő Ilonatelep HÉV megállónál leszállni. 

Műterem címe

BabyZoom Gyerekfotoda
Budapest, XVI. 1164, Garmada u. 6. 
Időpont foglalás: 06 20 445-8595 

Nézd meg térképen!